Víziók

Lesz egy világ, a jövőőskor
Vízió
Az a világ, aki megmutatta magát nekem, kis részletekben, jelenetekben
villan fel előttem. Nem az egész világ, csak egy-egy kép. Ezeket
festem meg, de egyre tisztábban, világosabban rajzolódik ki előttem,
milyen is lehet az életünk, ha így élünk.
Régebben csak találgattam, hogy ez egy régmúlt, vagy a jelenben, csak
másik bolygón levő élet, de ma már inkább úgy érzem, hogy a jövőnkről
van vízióm.
Lesz egy világ, amit magas intellektussal rendelkező közösségünk népesít be.
Már tudni fogjuk, hogyan nem szabad élni, mire nem szabad használni a
tudást. Egybeolvadunk a természettel, megteremtjük azt az értelmes
életteret, melyet ma is meg lehetne teremteni. Ma, ha nem a profit
lenne a fő cél, hanem az emberi körülmények jobbá tétele, mai
tudásunkkal is képesek lennénk ezt megvalósítani. Úgy látszik nem érett meg erre még az emberiség.
Vagyunk ma is, nem is kevesen olyanok, akikkel ez létrejöhetne, talán mi vagy génjeink lesznek ennek az új világnak a megalapozói.
Lesz egy világ, a jövőőskor.
Nem lesz egysíkú ez a világ sem. A természetes életmódnak is sokféle
lehetősége van. Lásd: állatok. Lesz jövőkőkor is.
Ez az kép közel áll hozzám. Kaptárkőszerű lakhelyek, kőbarlangok, kőből épített részletekkel, kényelmesen megoldva, de nem hermetikusan elzárva a külvilágtól.
A kommunikáció is "visszafejlődik".
Ráérzünk majd a másik ember szükségleteire, vágyaira.
Kevés szóból is megértjük egymást. Nem kell senkinek a prédikáció, magunkba szívjuk a Teremtő törvényeit születéskor. Hírvivők lesznek, akik személyes vándorlásukkal viszik a közelebb vagy távolabb lakókról a velük
történő események híreit. Fejlett lesz a jelkép és szimbólumrendszer.
A mostani világról rémmesék születnek, vagy tanmesék, vagy szkeptikus
humorizálások. A szépségről és érzésekről versek, az eseményekről
történetek, meghatóak, viccesek egyaránt. Sok idő lesz a játékokra, a
művészetekre, egészségmegőrzésre.
A "háztartás" és létfenntartás közösen megoldódik.
Lesz öröm, lesz bánat, de borzalmak nem lesznek.

Igen, így is lehet élni.

Töbféle életmóddal élő közösségek léteznek majd. Lesznek olyanok akik melegebb, olyanok akik hűvösebb éghajlaton alakítják ki életüket, de a természetes szabadság, és az íratlan törvények terén megegyeznek.

A melegebb éghajlaton élőknél éleslátás lesz, a napsütésben fognak aludni, és a sötétebb napszakban tevékenykedni. Nem lesz korom sötét, közelebb lesznek a csillagok.

Festményeim háttere, környezete ezért sötét türkizkék.Képeimnek keretet is adok, ez is a vászonra van feldolgozva. Olvadásos mószerrel, és aranyozva, evvel szimbolizálom a visszaolvadást a természetbe, és az aranykort.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el